Csabi (60)

Nem tudom mit írjak ebbe a rovatba, hiszen nem az én dolgom eldönteni ki milyennek ítél meg. Talàn annyit magamról: szeretem az irodalmat, történelmet, színházat, sportot. Tagja vagyok egy csodálatos kulturális egyesületnek, melynek több sikeres csoportja is van, közöttük egy remek színjátszó gàrda. Ennek a csapatnak vagyok aktív tagja, amire büszke vagyok.
Tehàt, nem az unalom elűzése miatt vagyok itt. Rengeteg könyvem van, s ki olvas, az előtt kitàrul, megnyilik a világ. Nem tettem le még a csalàdalapítàsról. Hiszem, hogy az elkövetkező 60-70 évet egy egymásért rajongó, szerető, tisztelő, megbecsülő, gyermekzsivajjal teli, boldog családban tölthetem el.
Röviden talán ennyi.
A végére még valami!
Szerencsére, remekül megtalálom a közös hangot a gyerekekkel. Szeretek velük foglalkozni, de szeretnék saját gyermeket is. (Csak opció!)
Talán így most érthetőbb a család megfogalmazása az előbbi szövegrészben. Imádom a képzőművészeteket is. Szívesen járok múzeumokba, képtárakba, ám művészi festményeket csak képvásznon, keretben vagy freskóként, falon tudom élvezni. Apropos! Ikonok falapon jöhetnek! A "fémdolgok"-at is tudom értékelni! A helyükön. Nyaklánc, karperec!
Piercing no!
Köszönöm, hogy vettétek a fáradtságot és elolvastátok!
Ui.: "Távolságot, mint üveggolyót..."
Vannak autópályáink! Pár km., pár perc! 1/4 óra, 1/2 óra, óra, kinek számít, mikor az idő megmaradó része maga lehet a "boldogság"?