Gábor (67)

Tartalmas és hosszú életemben mostanra egyedül maradtam. A gyerekek felnőtt életüket élik, illetve édesanyjával él a legkisebbik. Én Gárdony zártkeri részén, egy kisebb tanyán két nagyon rendes cica társaságában élek. Ők általában értik amit mondok, ám én nem nagyon, amit ők, inkább csak sejtem. Művelem a kertet, szépítem a házat, nem érzem hiányát a városnak, nyüzsgésnek, amiben eddig éltem. Élvezem a kis település minden báját, a környék különleges klímáját, az utcán visszaköszönő embereket - egész évben nyaralok :-) Mindezt és a gondolataimat a világról, magamról, a Teremtőről az életről-halálról, emlékekről jó lenne megosztani valakivel, akinek az érzéseit, történeteit szívesen hallgatnám.

A mérsékelten feminista nők társaságát kedvelem, azokat, akik nem keresnek folyton hibát a másikban (lásd elsárkányosodás :-) Olyan embert keresek, akinek belső szépsége sugárzik, ott van a mosolyában, a tekintetében, egy érintésében. Szeretek mindent ami szép egy nőben, amiről azt hiszik, hogy jaj, ez nem az! Szeretem azokat, akiknek van annyi önbizalmuk, hogy dicsérni tudnak és ha kell ellentmondani - bántás nélkül. Szeretem az okos nőket, rengeteget tanultam már tőlük :-) De nem szeretem az igénytelenséget. Nem szeretem a *moderálva* férfiakat, nőket, gyerekeket vagy akár a házi kedvenceket. Nem utálom őket, csak kevésbé keresem velük a kapcsolatot. Nagyon szeretek beszélgetni, ám a hosszú, lélekkönnyítő monológok közben el-elkalandozik a figyelmem. Szeretem a NŐKet, akik a nőciségüket kellő derűvel és önkritikával képesek kinevetni, és ez a vidámság szinte süt és átmelegíti a környezetüket. Tehát szeretek mindent ami szép: embert természetet, alkotott dolgokat, szeretem ezt megosztani, beszélni vagy esetleg vitatkozni is róla. Azt hiszem elrettentésnek ennyi elég is lesz :-)