Attila (44)

Sokszor, mikor a nap végén hazaérek és becsukom mögöttem a bejárati ajtót, hirtelen megcsap az egyedüllét érzése. Ez alól nem tudok kibújni, még akkor sem, ha napközben rengeteg kedves, csupaszív emberrel vagyok körbevéve, sokat beszélgetünk, nevetgélünk. A tökéletes(nek tünö vagy hitt) kis életem kirakósából hiányzik egy meghatározó elem. Talán itt fogom megtalálni, talán a sarki fagyizóban. Ki tudja. Az ajtót minden estetre tárva-nyitva hagyom.

Két lábbal állok az életben. Fözök, mosok, takarítok. Megszerelek dolgokat, be tudok csavarni egy égöt a lámpába és be tudok verni egy szöget. Szóval nyugi, nem egy mama pótlékot keresek.

Nappal németül beszélek, angol az üzleti kommunikációs nyelvünk, de éjjel magyarul álmodok. Söt, családom és legkedvesebb barátaim is anyanyelvemen szólítanak.

Ha már idáig elolvastad minden sorom, akkor Neked elárulok még valamit: egy valamit nem tudok. Mégpedig megölelni magam egy nehéz nap után és igazán furcsán hangzana egy „Szia életem, megjöttem“ a tükörbe nézve.

Nem zártam még ki a haza költözés ötletét sem, így ha nyitott vagy a kezdeti távolságra, vagy csak szimplán megismernél írj bátran. Örülni fogok minden sorodnak.

40 felett már nincsennek se illúzióim se ideáljaim. Hidd el, hogy úgy vagy tökéletes ahogy most ott ülsz a telefonod képernyöjét bambulva. Légy kiegyensúlyozott és nyitott. Megértö és kedves. Szeretö és szerethetö.

Ha találkozunk és megölellek, légy nekem a tápkábelem 1% akkutöltöttségnél.